Dolgok, amik iszonyúan hiányoznak gyerekkoromból - utólagos #gyereknap poszt
Néha annnnyira szívesen lennék újra gyerek, hogy arra nincsenek szavak. Mert...
Milyen jó is volt TV-zni! A csatornák nem szennyet, hanem valódi rajzfilmeket közvetítettek, aztán az évek során valahogy "elkorcsosultak". És már ott tart a világ, hogy jelenleg csak a 60 év felettiek ismerik a televíziózás fogalmát, mert számunkra túlságosan irrelevánssá vált ez az objektum.
...bármit felvehettem, amihez kedvem volt
És nem az a problémám, hogy most durva társadalmi korlátok között kell élnem. Egyszerűen arról van szó, hogy egy gyerek minden ruhában cuki. Sőt, tökre nem érdekli, hogy mi van rajta, míg egy korombeli személyt (jó esetben) igen.
...sokkal többet aludhattam
Most pedig már egyszerűen nincs időm rá. Nem mondom, hogy régen hasznos dolgokra fordítottam az időmet, de mindenképp korábban feküdtem, így több időm volt pihenni is.
...A "mekis ünnepnapok" miatt
Bár jogosan lehetne azt mondani, hogy egy felnőtt saját maga keresi meg a kenyerét, és annyi pénzt költhetne egészségtelen kajára, amennyit csak akar,... de ez mégiscsak más. Aki érzett hasonlóan, azaz kész rituáléként élte meg a mekis látogatásokat, az tudja, miről beszélek!
...fun volt a suli
Délutáni kidobós az udvaron, színezgetés az órákon, esetleg egy összekötős feladat háziként. Majd farsang, anyák napi műsor, rajzverseny, és még sorolhatnám. Kövezzetek meg, de én visszasírom ezt.
...otthon zajlott az életem nagy része
Sosem unatkoztam, hiszen ott volt a mindenki által ismert és használt MSN. Aztán amikor feljött Az A Bizonyos Valaki, vagy amikor rám írt a legjobb barátnőm, és idióta animációkat küldtünk egymásnak. Egyszerűen feldobta az életem.

Aztán közbeszól a valóság:
2 megjegyzés
Annyira igazak! :D Jó volt olvasni ezeket, szívemből szólt :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett a bejegyzés! :)
Törlés