Bár régebben túlnyomó többségben rock előadók szórakoztatták az ide látogatókat, idén is volt belőlük néhány eléggé színvonalas performansz. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a többi meghívott ne hozta volna a formáját, sőt...

Első nap Slash-t vártam a legjobban, de előtte bemelegítésként tomboltam egyet a Bëlgán, amin voltak egy páran, mondhatni hatalmas bulit csináltak. Slash pedig nem okozott csalódást, bár megint túl sok noname és Guns N' Roses számot játszott. Myles Kennedy azért lehetett volna lelkesebb is, mert csak egy vonal választotta el attól, hogy konkrétan el ne aludjon a színpadon.

Másnapi bakancslistámon a cuki fiúk szerepeltek. Ezen férfiműfaj jeles képviselői a Rise Against-ből ismert Tim McIlrath, illetve a Bastille frontembere, Dan Smith voltak. Hihetetlenül szerényen viselkedtek, a Bastille pedig akkorát ütött, hogy tutira bekerült életem 3 legjobb koncertje közé.

A 3. nap teltházas volt. Azt hittem, nem lesz zavaró, de tévedtem. Igazából nem annyira meglepő, hiszen az olyan világsztárok, mint David Guetta vagy Parov Stelar vonzzák a népet. Vagy tán Kis Grófo miatt jöttek ennyien? Az biztos, hogy ezeken az előadásokon leejteni nem lehetett semmit. Nos, nem egy egyetem-feeling, az biztos. Az viszont már nem olyan nyilvánvaló, hogy a tömegnek tetszett is, amit hallott. Stelarék egy idő után unalmassá váltak, Guetta pedig szerintem kamu volt: úgy tűnt, mintha egyáltalán nem is mixelt volna semmit, csak betett random számokat, és fel-le tekerte a hangerőt. Na mindegy.